


Információk, érdekességek
A serdülőkori iskolafóbia
2021. október 07.
Egyes serdülők szinte belebetegednek, amikor eluralkodik rajtuk a félelem, ha arra gondolnak, hogy iskolába kell menniük… A már-már irtózásba hajló, fokozódó szorongás – depressziótól kísérve – iskolafóbiáig vezethet.
Míg évtizedekkel ezelőtt ez a fajta szorongásos állapot főleg az iskoláskorba lépőket érintette, addig napjainkban a leggyakrabban a serdülőkorban fordul elő.
A pszichés bántalom fő oka abban áll, hogy az érintett tizenévesek életében az iskola félelmet keltő, központi helyet foglal el, és az iskolába járással összefüggő nehézségeknek, konfliktusoknak ők túlzott jelentőséget tulajdonítanak.
Nem kielégítő tanulmányi eredmények, valós, vagy csak annak hitt összeütközések a tanárokkal, osztálytársakkal – vagy a vonakodás miatt a szülőkkel – olyan fokú félelmet, szorongást válthatnak ki, melyek akár az iskolába menés teljes megtagadásához is vezethetnek.
Milyen formában jelentkezhet a baj?
E beteges félelmek gyakori fajtája a közösségben való tanuláshoz kötődő fóbia, mely akár olyan formában is megnyilvánulhat, hogy a tanuló az osztályteremben való számonkéréskor teljesen „leblokkol”. Ehhez kapcsolódhat a kudarcélménytől való erős félelem kifejeződése is, amikor a serdülő nehezen sajátítja el az iskolai tananyagot, mert nem tud koncentrálni mások jelenlétében. Másfelől ezek a tanulók gyakran túlzottan eredményközpontúak, és túl nagy energiát fektetnek a siker elérésébe, általában szociális és/vagy szülői nyomás alatt.
Sikertelenség esetén nagyon hevesen és korán reagálnak, ami szintén oka lehet a későbbi pszichés problémáknak. Azután vannak az iskolafóbiának olyan formái, melyek a másokkal való kapcsolattartás nehézségeiben mutatkoznak meg. Az ettől szenvedő serdülőket sokszor megfélemlíti maga az iskolai közösség, az ott átélt kisebb-nagyobb traumák sokasága. A bajok orvoslásában kulcsszerepet tölt be az okok azonosítása, és a pszichológus/pszichiáter szakemberek iránymutatása.
Így eshet teherbe pajzsmirigy alulműködéssel
2021. október 05.
A magyar lakosok igen nagy százaléka küzd különböző pajzsmirigy problémákkal. Ezek jelentős hányadánál a szerv alulműködése- köszönhetően többek között annak, hogy az ország jódszegény területnek számít. Sajnos a teherbeesés megfelelő kezelés nélkül igen nehézkes, ráadásul terápia hiányában megnő a vetélés és a magzati károsodások esélye is. Dr. Iványi Tibor, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa elmondja, mi mindennel lehet segíteni ilyenkor a teherbeesést.
Kevés pajzsmirigy hormon- rossz peteérés
A megfelelő pajzsmirigy hormon ellátottság igen fontos a normál peteéréshez és ovulációhoz. Ennek oka, hogy ha túl kevés a T4 és T3 szintje, úgy kompenzáció gyanánt megnő az ún. TRH mennyisége, mely közvetetten, a TSH fokozásán keresztül próbálja több hormon termelésére bírni a pajzsmirigyet. Viszont a TRH mellett ilyenkor a prolaktin mennyisége is megnő, mely akadályozza a megfelelő peteérést és tüszőrepedést az LH/FSH szintjének befolyásolásával. Ráadásul a túl kevés pajzsmirigy hormon miatt ösztrogéndominancia is felléphet, mely szintén gátat szabhat a normál ciklusnak és anovulációt eredményezhet.
A teherbeesés nem lehetetlen
Sokan akkor szembesülnek a pajzsmirigy alulműködéssel, amikor hosszas próbálkozás után sem sikerül a gyermekáldás, esetleg vetélés következik be. Szerencsére az a probléma sikeresen kezelhető és megfelelő terápiával hamar rendeződhet az állapot.
Teherbeeséshez ideálisabb az alacsonyabb TSH
A TSH referencia tartománya bár laboronként változik, ám általánosságban elmondható, hogy 4 mIU/l alatt tekinthető normálisnak (sőt, az endokrinológusok inkább a 2,5 mIU/l alattit javasolják). Amennyiben valaki teherbe szeretne esni, úgy a legtöbb szakember a 2 mIU/l alatti értéket javasolja, annak ellenére, hogy ennél némileg magasabb szint még nem tekinthető pajzsmirigy alulműködésnek.
Gyógyszeres kezeléssel a megfelelő értékért
Amennyiben pajzsmirigy alulműködés áll fenn, azt gyógyszeres hormonpótlással lehet kezelni. A tablettát minden nap, üres gyomorra, lehetőleg ugyanabban az időpontban kell bevenni. Fontos, hogy ezt a terhesség során is folytatni szükséges, hiszen a baba az első időkben az anyától kapja a pajzsmirigy hormonokat- éppen ezért az is előfordulhat, hogy a várandósság alatt magasabb dózis indokolt.
Mi kell az egészséges tesztoszteron termeléshez?
2021. október 04.
A férfiak esetében az egyik leginkább emlegetett hormon a tesztoszteron. Kapunk tőle jót, és kevésbé jót is, de tény, hogy ha nincs elég tesztoszteron a szervezetben, akkor bizony a családalapítás vágya is messzire úszhat tőlünk. A témában Ratkó Tünde szülésznő, termékenységi szakember van a segítségünkre.
A tesztoszteron
Az androgén hormonok közt a legismertebb, az egyszerűen csak férfihormonként emlegetett tesztoszteron. Mint azt említettük, ettől a hormontól kapunk jót és rosszat egyaránt, még akkor is, ha szinte teljesen normális a testben.
A tesztoszteron okozza a férfiakra sokkal inkább jellemző agresszivitást, az uralkodási, birtoklási vágyat, a versengés késztetését. A hormon kockázatvállalásra sarkallja az erősebbik nemet, legyen szó szerencsejátékról, vagy akár a közlekedési helyzetek megoldásáról – ráadásul ez a férfiak számára természetes, vagyis nem tűnik fel.
De a tesztoszteron adja a libidót is, az egészséges szexuális vágyat, sőt, a termékenységről is gondoskodik többedmagával. A tesztoszteron adja a férfi nemi jellegeket, az izomtömeget, a zsíreloszlást, az arcszőrzetet, sőt, hatására alakulnak ki a férfi nemi szervek is.
Ha sok, ha kevés
A túlságosan magas tesztoszteron szint inkább a nők esetében okoz egészségügyi gondokat, persze a férfiak számára sem kellemes. A hormon túltermelése egyrészt endokrinológiai probléma, mely igen ritkán korlátozódik egyetlen hormonra, valamint jelentősen növeli az agresszióra való hajlamot is.
Ha kevés a tesztoszteron a szervezetben, az az izomtömeg csökkenésével, a mell duzzadásával, a csontsűrűség csökkenésével járhat. Ezeknél előbb jelentkezik a szexuális vágy csökkenése – akár drasztikus mértékben -, erekciós problémák, fáradékonyság, depresszió. A tesztoszteron jelentős szerepet játszik a megfelelő mennyiségű és minőségű spermium előállításában is, vagyis hiányában mind a mennyiség, mind a minőség csorbát szenved. Előbbi a családalapítást nehezíti meg, akár ellehetetleníti azt, míg utóbbi a genetikai rendellenességek kialakulásának kockázatát, a koraszülés, vetélés, vagy sorozatos vetélés kockázatát növeli meg jelentősen – emeli ki Ratkó Tünde.
Pótlás?
A hormon pótlása ugyan megoldható, de igen sok kockázatot és mellékhatást rejt magában. A szervezet a tesztoszteron képzéséhez cinket és D-vitamint használ nagyobb mennyiségben, vagyis a megfelelő szint elérésében nagy segítség ezeknek az anyagoknak a pótlása. Pótlásról beszélünk, hiszen ma már tudjuk, hogy az emberiség negyede tápanyaghiánnyal küzd, illetve az is tény, hogy a férfiak spermiumszáma tendenciálisan csökken, az egész világon.
A tápanyagpótlásban nagy segítség lehet a férfivitamin, de csak abban az esetben, ha megfelel néhány kritériumnak: A D-vitamin esetében fontos, hogy D3-formában legyen jelen a készítményben, hiszen hasznosulása így a legjobb. A cink esetében cink-citrát kötési formát érdemes keresni, szintén a hasznosulás fokozásának érdekében.
Születés - gyermek psziché
2021. október 02.
A megszületés, egy új világra születés nem csak testileg, hanem lelkileg is megviselhet bennünket. Vajon mind traumatikusan születünk? A válasz azt hiszem, hogy többnyire igen. De a trauma szintjét, annak a megértését, létezését és feldolgozását a szüleinktől kapott nevelés és törődés is meghatározza.
Nagyon fontos, hogy a korai születési traumát a megfelelően kezeljük és ne csak átlépjünk rajta, hogy ez “megint” csak egy divatos hóbort.
Nem, valóban nem az, hanem igen komoly felnőtt kori fizikai vagy lelki betegség alakulhat ki belőle. Nagyon gyakran, sokszor felnőtt korban sem értjük meg, hogy mi az a teher, mi az a súly, amit cipelünk magunkkal és egy idő után nem csak, hogy nem tudunk vele megbírkózni, de még együtt sem tudunk vele élni. Néha ezeket túl nagynak, túl érzelmesnek, túlságosan fájónak és zavarónak érezzük, hogy egyedül le tudjuk győzni. Ne várjuk meg, míg felnövünk. Mint felelős szülő már egész kicsi korban segítsük gyermekünket egy egészséges és kiegyensúlyozott felnőtt korba átvezetni.
A homeopátia egy nagyszerű gyógyulási lehetőséget tud biztosítani. Nem is kell, hogy a gyermek el tudja mesélni, hogy mi az ő problémája. De honnan is tudná? Igaz ott volt, átélte, de mégsem tudja szavakba önteni fájdalmát. Viszont vele volt az anyukája, aki el tudja mesélni a történteket. Valószínű nem ugyan úgy emlékeznek vissza, de az alap szál ugyan az.
Ezekhez az alap vonulatokhoz szeretnék most homeopátiás segítséget nyújtani. Biztos vagyok benne, hogy most nagyon sokan a fejükhöz kapnak, hogy igen, tényleg ez történt velünk, de nem is jutott eszembe, hogy ez probléma lehet a későbbiekben. Lehet, hogy nem, de lehet, hogy igen. Ha megelőzzük, vagy időben ráészmélünk, akkor máris egy lépéssel közelebb vagyunk ahhoz, hogy egy stresszmentesebb, energikusabb gyermeket neveljünk.
Mielőtt belekezdenék, szeretnék megosztani egy személyes történetet. Fiam születésénél először a magzatvizem folyt el. Az orvosom mondta, hogy valami nincs rendben, de aggodalomra semmi ok, csak valószínű, hogy a gyerek nem érzi jól magát és belekakilt a magzatvízbe. Születésekor a köldökzsinór a nyaka köré volt tekeredve és rettentően fázott. Szegényke tiszta lila volt, még az ajkai is. A nővérke azonnal el is vitte, hogy lefürdeti meleg vízben. Ekkor még nem sejtettem, hogy egy születési traumával állok szemben.
Sokáig kezeltem fiam óvodás korban először megjelenő fizikai betegségét, ami krónikussá vált az évek során. Mindig sikert értem el, de a nagy áttörés valahogy nem jött. Na ekkor leültem gondolkozni, hogy mit hol rontottam el és mit nem vettem észre. Ahogy visszagondoltam a különböző élethelyzetekre, egy gyönyörű minta rajzolódott ki. De ez a minta elkezdődött valahonnan és ez a köldökzsinór volt. Itt eszméltem rá, hogy mennyire fontos megértenünk a születésünket.
1. Túl gyorsan születtem meg, még fel sem készültek az érkezésemre. Vajon vártak, de nem ilyen gyorsan? Én sürgettem valamit, vagy engem sürgettek?
Biztosan hallottunk olyan helyzetekről, amikor azt mondják nincs sok idő, sőt semmi, mert már látom a baba fejét. Szinte az első fájás után azonnal nyomó fájdalom és hip-hop már meg is született a baba, semmi vajúdással. Ez még a jobbik eset. De a gyors születésnél gondolhatunk a koraszületésre is. Mind a kettő azonos, azzal a különbséggel, hogy az egyik időben történt a 40. hét körül, a másik viszont korábban a 37. hét előtt jött a világra. Gyorsabban a vártnál, a tervezettnél. Valami sietős volt. Valami siettetett, valami belső hang, ami azt súgta, hogy meg kell, hogy szülessek. Természetesen most nem azokról az esetekről beszélek, amikor komplikáció merül fel, hanem a spontán dolgokról. A nem várt eseményekről.
Dulcamara : A gyermek a gyorsaságtól szinte lebénul. Nem bírja utolérni magát, sem a szellemi sem a testi sietettségét. Állandó mozgásban szeretne lenni, mindent gyorsan és azonnal idő előtt megcsinálni, de nem tudja mert úgy érzi, hogy lemerevedtek az izmai, nem tudja szavakba önteni gyors gondolatát, mert nem tud olyan gyorsan mozogni a szája a nyelve, le van lassulva, mintha megfagyott volna. Ezt a megfagyott érzést a testrészek hidegsége is jelzi. Nagyon gyakori a kezek-lábak kihűlése.
Zsebpénzt a gyereknek?
2021. október 01.
Adjunk? Ne adjunk? Mikortól? És egyáltalán mennyit? És mire jó, ha egy gyerek zsebpénzt kap?
A gyerekeket érdekli a pénz. Mondjon bárki bármit, ez így van. Egy gyerek ugyanis úgy ismeri meg az őt körülvevő világot, hogy érdeklődik iránta, kérdez róla, kipróbálja annak minden alkotóelemét, részletét. Ebbe a világba pedig beletartozik a pénz is. A gyerekeink már kicsi koruktól fogva látják, hogy pénzt használunk. A természetes kíváncsiságuktól vezérelve előbb-utóbb egészen biztosan megkérdezik, hogy ez mi, és mire való.
Mire való a pénz?
A szülők többsége ilyenkor szokta azt mondani, hogy arra, hogy megvegyünk rajta mindent, amire szükségünk van: hogy tudjunk enni, inni, lakni valahol, fűteni, világítani, felöltözni, stb. Magyarul az a legáltalánosabb válasz, hogy a pénz arra való, hogy elköltsük.
Tényleg?
Ebből a magyarázatból ugyanis kimarad a másik oldal: az, hogy meg is kell szerezni a pénzt, meg kell keresni, össze kell gyűjteni, stb. Illetve az is, hogy a gyűjtögetős és a költögetős oldal között ott van a szülő, aki jó feketedoboz módjára csinál ezt-azt, aminek az eredménye az lesz, hogy mennyi pénze marad. Sőt kiterjesztve a feketedoboz fogalmát, még olyanokat is csinálhat, ami befolyásolja az inputot (a bevételek mértékét és rendszerességét), valamint az outputot (a kiadások mértékét és szerkezetét).
Mire való a zsebpénz?
A legtöbb családban arra, amire a pénzről szóló leggyakoribb szülői magyarázat szerint való: elköltésre. A szülők ezért leggyakrabban adnak valamilyen, “zsebpénznek csúfolt” összeget a gyereknek, hogy abból fedezze a kiadásait. És kész.
A másik fogas kérdés az szokott lenni, hogy mennyi pénzt adjanak a gyereknek. Ezt sok szülő elintézi azzal, hogy “Majd ha elfogyott, szólj, és még adok.” (MV? Lefordítom: mi van? – Sorry, a WTF nem az én stílusom.) Megint mások ugyan megállapítanak valamilyen rendszerességet a zsebpénzben – mind időszakosságában, mind összegszerűségében –, ha azonban mégis idő előtt elfogy a pénz, akkor szó nélkül “kiegészítenek”. Újabb variáció, amikor a szülő ad egy hasraütésszerűen megállapított összeget a gyereknek – és ez lehet ugyan rendszeres, de ha nem fedezei a gyerek kiadásait, akkor ez csak állandósult konfliktusforrás lesz a szülő és a gyerek között.
Újabb fontos kérdés, hogy a gyerek mikortól, hány éves kortól kaphat egyáltalán zsebpénzt. Vannak szülők, akik szerint tökfelesleges a gyereknek bármire zsebpénzt adni, hiszen ők úgyis mindent megvesznek neki. Mások adnak ugyan, de csak azért, mert máskülönben a gyerek nem enne semmit a menzakoszton kívül, így meg legalább a büfében tud valamit (édességet és rágcsát…) venni. És vannak olyan szülők is, bár nem túlzottan nagy számban, akik már a számfogalommal nem rendelkező ovisnak is adnak – igaz, azt a malacperselybe, és ott még a gyűjtés motívuma dominál, nem az, hogy a gyerek bevételt szerezzen és/vagy költsön.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...596061...294